Ahhoz, hogy jobban megismerjük önmagunkat  - ezáltal pedig könnyebben felismerjük azokat a tudatalatti programokat, amelyek finoman átszövik az életünket - arra van szükség, hogy lecsendesedjünk és elkezdjünk magunkkal egy őszinte párbeszédet. 

Ha ebben a befelé figyelésben sikerül elcsípni és tudatosítani a gondolatainkat, akkor módosítani is tudunk rajtuk, ezzel pedig elindul egy változás, ami kimozdít bennünket abból a bizonyos komfortzónából, amely nem feltétlenül jelenti azt a teret, amelyben lennünk kell. 

A ThinkChangeMove célja körbejárni ezt a folyamatot saját tapasztalatok által, a különböző témakörök szakértőivel való beszélgetések segítségével, valamint hétköznapi emberek nem hétköznapi élettörténeteinek bemutatásán keresztül.

Örülök, hogy itt vagy!

Kónya-Bosnyák Nati vagyok, jógaoktató, StralaYoga gyakorló, a ThinkChangeMove megálmodója és szerzője. 

Szociológusként végeztem, majd a nonprofit szektorban való ifjúsági munka után a  reklámszakma felé sodródtam, mindezek mellett pedig egyre inkább bekúszott az életembe a jóga. 

Amikor várandós lettem a kisfiammal, úgy  éreztem, eljött az ideje annak, hogy szintet lépjek, így a több évnyi gyakorlás után elvégeztem egy jógaoktatói képzést, és azóta is fejlesztem magam, tanulok, tapasztalok, tervezgetek és álmodozok. 

Kicsi korom óta érdekelnek a “miértek”, éppen ezért szeretek utánajárni a dolgoknak, és ez alól önmagam (valódi) megismerése sem képez kivételt. Jó alapot adott ehhez az a pár évnyi ifjúsági munka, amelybe a húszas éveim elején csöppentem, egy családi tragédia után pedig csak tovább mélyült számomra ez a megismerési út. 

Az elmúlt években aztán úgy alakult, hogy a jóga lett az a központi eszköz, amely leginkább segíti a befelé figyelést. Megértettem, hogy a gyakorlásom gyakorlatilag tükrözi azt, ahogyan az életben is “mozgok”. Ha a szőnyegen állva küzdök egy-egy ászanával, akkor elképzelhető, hogy a mindennapokban is feszültebben, görcsösebben kezelem a kihívásokat, és fordítva. 

Nagyon érdekes ez az út. Néha könnyed és vidám, néha kemény és fájdalmas. Néha lent vagyok, néha pedig fent. Néha úgy érzem, hogy képes lennék hegyeket megmozgatni, néha pedig azt, hogy gúzsba kötnek a félelmeim. De mindez így van jól, hiszen a tapasztalatainkból tanulunk leginkább, ezek ösztönöznek és visznek minket előre, mi pedig eldönthetjük, hogy felugrunk-e arra a szörfdeszkára, vagy csak a partról figyeljük a hullámokat. Én az előbbit választom…